BERA: újszülött és csecsemő hallásvizsgálat

Az újszülött és csecsemő hallásvizsgálat esetében az idejében történő felismerés kritikus, hiszen így a gyors diagnózist korán megkezdett terápia követheti.

Az Egyesült Államokban több mint másfél évtizede kötelező az újszülöttek hallásvizsgálata, e nélkül a kórházi kibocsátása sem engedélyezett. Magyarországon 2015 óta létezik a kormány által kiadott klinikai irányelv (Eük 9, 2015-05-27, 000613, Emberi Erőforrások Minisztériuma), mely szintén előírja az okjektív hallásvizsgálatot az újszülöttek számára. Azonban nagyon kevés kórház rendelkezik a szükséges felszereltséggel, még a magán intézményekben is ritka a legmodernebb BERA vizsgálat.

A legtöbb klinikán és szülészeten a mai napig nem állnak rendelkezésre a szükséges felszerelések az újszülöttek hallásszűrésére. A szubjektív hallásvizsgálat az újszülött zajra adott válaszának megfigyelését jelenti, ennek megfelelően aligha mondható elégségesnek. Ily módon nem szűrhető ki számos rendellenesség. Például az sem, ha az újszülött csak az egyik fülére hall, illetve az esetleges károsodás mértéke sem diagnosztizálható. A veleszületett idegi halláscsökkenés súlyos betegség, hiszen ez nagy hátrányt jelent egy kisgyermek számára, hiszen a hallásnak hatalmas szerep jut a beszédértés és beszédfejlődés szempontjából.

A korszerű műszeres BERA hallásvizsgálat pontos, objektív információt ad a hallási funkciókról, és segít pontosan kiszűrni a halláscsökkenést.

Két objektív, műszeres hallásvizsgálat létezik, az otoakusztikus emissziós teszt (OAE teszt) és a BERA újszülött és csecsemő hallásvizsgálat. A belső fülben található csiga enyhe visszhangot kelt, amikor hanggal stimulálják. A otoakusztikus emissziós vizsgálat során egy hangszórót és mikrofont tartalmazó apró készüléket helyeznek a baba fülébe. A készülék halk, kattanó hangokat bocsát ki, és méri a belső fülből érkező válaszreakciókat. Ezeket a visszaverődött hangokat számítógép elemzi. A szűrő BERA hallásvizsgálat ennél is pontosabb, a ma létező legmodernebb hallásvizsgálati eszköz.

bera ójszülött és csecsemő hallásvizsgálatA vizsgálat a hallórendszer belső, idegi struktúráinak működését térképezi fel. Nemcsak a hallás épségét vagy csökkentségét állapítja meg, hanem a vizsgálat során lehetőség van a halláscsökkenés mértékének meghatározására is. A szűrő BERA műszeres vizsgálat során a baba fülére egy speciális elektródás fejhallgatót illesztünk, amely a hangokra adott agyi reakciót méri. Ez a vizsgálat kimutatja, hogy a hangfeldolgozás megfelelően történik-e.


A szubjektív megfigyeléses vizsgálat helyett valódi vizsgálatot, azaz csettintés, taps és zörejek helyett a ma létező legkorszerűbb műszeres hallásszűrést végzünk a Medikidsben. A szűrő BERA újszülött és csecsemő hallásvizsgálat

  • a legpontosabb eredményt adja,
  • mindössze néhány perces,
  • nem jár kellemetlenséggel a baba számára,
  • a legkorszerűbb és legmegbízhatóbb objektív hallásvizsgálati módszer.


A mérés a baba nyugodt állapotában végezhető el, a vizsgálati eredményeket ugyanis nagyban befolyásolhatja, ha a baba épp mozog vagy sír. (Ha a vizsgálat a baba nyugtalansága miatt nem végezhető el, akkor későbbi időpontban ismételjük meg – természetesen ebben az esetben a meghiúsult vizsgálatnak nincs költsége, csakis a sikeres vizsgálatért kell fizetnie.) A vizsgálat pár perc alatt történik, és azonnali eredményt mutat.

Az újszülött és csecsemő hallásvizsgálat valójában egy rutinellenőrzés, elmulasztása azonban komoly károkat eredményezhet.

Ha probléma van a pici hallásával, itt kiderül. És ha probléma van, fontos, hogy ne maradjon kezeletlen. A tejes vagy részleges halláscsökkenés kései felismerése kihat a gyermek testi és szellemi fejlődésére, hiszen a jó hallás elengedhetetlen feltétele a beszédfejlődésnek és beszédértésnek, ezáltal pedig a teljes értékű kommunikációnak.

A vizsgálatok hiányában a legtöbb szülő csak a gyermek kétéves kora körül veszi észre a hallászavart, így sok értékes időt veszít, amelyet akár az eredményes kezelésre is fordíthatott volna. A túl későn felismert halláscsökkenés hosszú távon olyan nehézségekhez vezet, mint a szociális elszigeteltség, önbizalomhiány, csökkenő tanulmányi teljesítmény, de akár súlyosabb lelki problémák is kialakulhatnak a következtében. A gyerek, aki képtelen megfelelően kommunikálni és megérteni környezetét, magába zárkózik, sérül a lelke, csökken az önbecsülése a folyamatos kudarcélmények miatt, nem találja a helyét a közösségben, nehézzé válik számára a társadalmi beilleszkedés, a kapcsolatok alakítása – vagyis egész életére kedvezőtlenül hat, ha ezt a problémát elhanyagolják.

Miért fontos a hallás szűrése?

Minden újszülött kötelező szűrővizsgálatokon esik át élete első napjaiban. Ezek egyike a hallás szűrése is. A halláscsökkenés az 1-3 ezrelékes előfordulásával a leggyakoribb születéskori defektus. A korai kimutatás alapvető fontosságú, mert ez adhat esélyt a hallássérült babának az időben megkezdett ellátásra. Megfelelő korai ellátással a teljesen süketen született gyermek tökéletesen beilleszkedhet a társadalomba. Fontos, hogy minden gyermek hallásszűrésre kerüljön, még ha normál módon is zajlott a terhesség illetve akkor is, ha nem volt a rokonságban veleszületett halláscsökkenés. Több tanulmány bizonyította, hogy a hallásproblémával született gyermekek több mint felénél nem volt családi érintettség halláscsökkenés irányában.

Mikor kell az újszülött hallásvizsgálatát elvégezni?

A hallásszűrésnek ideális esetben legkésőbb egy hónapos korig meg kell történnie. Ha valami miatt elmaradt az újszülött hallásszűrése, csecsemőkorban érdemes pótolni. 0 és 1 éves kor között végezzük.

BERA-szűrésnél  egy puha fejhallgatón keresztül adunk egy koppanó hangokból álló jelsorozatot a babának. Hallás során a belső fülben bioelektromos áram keletkezik, melyet a hallóideg továbbít az agyunkba. Az eszközben lévő program kiértékeli és minősíti az eredményt. A  vizsgáló eljárást szűrő BERA vizsgálatnak nevezzük.

Mit jelent az eredmény?

A BERA hallásvizsgálat eredményét a szűrés után közvetlenül megismerhetik. Ha mindkét fülön egyértelműen jó válasz született (MEGFELELT minősítést kapott), akkor nem valószínűsíthető, hogy a gyermeknek hallásproblémája volna. Az objektív hallásvizsgálati módszereket használó újszülött szűrés teljesen megbízható a halláscsökkenés kimutatására.

Csak újszülöttek hallásvizsgálatára ajánlott a szűrő BERA?

A gyermeknél később is jelentkezhet halláscsökkenés illetve élete során érhetik hallását csökkentő ártalmak is. Ezért fontos, az úgynevezett későbbi, életkorokhoz kötött státuszvizsgálatoknál a hallás állapotának további nyomon követése. 

Foglaljon időpontot telefonon, a 06 1 700 4411 számon!